„Utólag okos az ember” – a magyar válogatott támadó szerint volt jobb opciója is a hazatérésnél
Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.
Teltház előtt aratott 7-1-es győzelmet az észt csapat felett a magyar jégkorong-válogatott a Budapesten zajló olimpiai selejtezős torna második mérkőzésén. A magyar csapat vasárnap a szintén veretlen lengyelekkel találkozik majd, ott dől el, ki jut be az ötkarikás selejtezősorozat utolsó, szeptemberi körébe.
A magyar jégkorong-válogatott 7-1-re legyőzte az észt csapatot a budapesti olimpiai selejtező torna második, pénteki fordulójában. Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese a teltházas Papp László Sportarénában már a második percben vezetéshez jutott, s a folytatásban is végig uralta a találkozót. Egy megingástól eltekintve remek védekezést mutatott be, támadásban pedig sokkal aktívabbnak, egyben eredményesebbnek bizonyult ellenfelénél.
A magyar csapat az első játéknapon a litvánok felett aratott 4-0-ás győzelem után második sikerét ünnepelhette. A vasárnapi záró fordulóban a szintén százszázalékos lengyel együttessel mérkőzik a selejtező megnyeréséért. A tornáról a győztes jut az ötkarikás selejtezősorozat utolsó, szeptemberi körébe.